Megosztás
Malacsült az újévi finomság – fincsi és szerencsét hozó étel!
Hozzávalók:
2 kg csontozott sertéskaraj
2 teáskanál őrült kömény
1 teáskanál szárított csilipehely
só, bors
olaj
Hozzávalók:
2 kg csontozott sertéskaraj
2 teáskanál őrült kömény
1 teáskanál szárított csilipehely
só, bors
olaj
A mártáshoz:
3 dkg vaj
2 vöröshagyma
2 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál áfonyamártás (áfonya lekvárral helyettestető)
Elkészítése:
A húst megmossuk és átkenjük olajjal, majd a fűszerekkel. Ha szeretnénk, át is kötözhetjük spárgával, hogy megtartsa a formáját. Tepsibe tesszük és öntünk alá egy kevés vizet, 200 fokon sütjük 40 percen át, időközben meg is forgatjuk. Ezt követően még 10 percen át hagyjuk pihenni a sütőben, hogy megpuhuljon. A vajat, az apróra vagdosott vöröshagymát, az áfonyalekvárt és a balzsamecetet összekeverjük, majd tálaláskor a sült hús mellé kínáljuk. |
Forrás itt található: